Partnereink


Az 1999 óta működő alapítvány célja és tevékenységi köre a művészek egymás közötti tapasztalatcseréjének, valamint a művészek és a közönség közötti kapcsolatteremtésnek a segítése, alkotást segítő táborok, közönségtalálkozók, bemutatkozások támogatása, az ország különböző tájain élő művészek produkcióinak más országrészekbe való eljuttatása, valamint a hazai film-, elsősorban animációs filmkészítési hagyományok ápolása és fejlesztése. Valamennyi tevékenységünk során elsődlegesen a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tartó, ugyanakkor magas szintű művészet ösztönzése és támogatása a célunk, ezen belül például a közönségfilm, a minőségi ponyvairodalom és az igényes, de népszerű komoly és könnyűzene támogatása.
Alapítványunk évek óta küldetésének tekinti olyan projektek, események, rendezvények megvalósítását, amelyek a nagyközönség számára vonzóak, közérthető módon érdekes, aktuális témákra és trendekre hívja fel a figyelmet. Céljaink megvalósítása érdekében saját rendezvényeket is szervezünk, illetve közreműködünk kulturális rendezvények megvalósításában.
Nonprofit alapon működtetjük 2005 óta, növekvő sikerrel művészeti portálunkat is, amelyen a közvetlen kulturális hírek mellett aktuális témákról is hírt adunk.
A Magyar Képregény Szövetség 2005-ben alakult öt képregénykiadó kezdeményezésére, elsősorban képregényes tematikájú rendezvények szervezése és a képregény népszerűsítése céljából. Még ugyanabban az évben megrendezte az 1. Magyar Képregényfesztivált és az első Hungarocomix képregényvásárt. 2010-ben a szervezet megnyitotta a belépési lehetőséget magánszemélyeknek is, olyan alkotóknak, gyűjtőknek és érdeklődőknek, akik tenni kívánnak a magyar képregény meg- és elismertetéséért. Ma már a 70 főt is meghaladó tagság többsége képregényalkotó.

A Magyar Képregény Szövetség 2006-ban hozta létre az Alfabéta-díjat, amelyet minden tavasszal az előző év legjobb új magyar képregényeinek ítél oda egy független zsűri. Az MKSZ gondozza a Magyar Képregény Akadémia által alapított Pinkhell magazint és az MKA-tagok és más alkotók műveiből álló kiállításokat, amelyeket országszerte és Európa több városában is bemutatott már. Az MKSZ rendszeresen vesz részt partnerként képregénypályázatokon, továbbá oktató és ismeretterjesztő programokat is szervez, kapcsolatokat ápol a társművészetek képviselőivel, és folyamatosan építi nemzetközi kapcsolatait.
 

Mi az a rukkola? A rukkola az első közösségi könyvcserélde, ahol több, mint 14.000 felhasználó 99.000 elérhetővé tett könyvéből választhatsz magadnak. A lényege, hogy ingyen könyvhöz juthatsz, miután a saját polcodról is felajánlasz pár könyvet, amit szívesen odaadnál másnak. Keresgélj a kedvenc könyved után, vegyél le más polcáról egy könyvet, azaz happold el tőle. Előtte pedig rakj fel a polcodra, azaz rukkolj elő a könyveiddel, majd ha valaki happolta az egyiket, akkor passzold is tovább. A rukkolán mindenki felrakja az oldalra a számára már nem fontos, ámde egykor élvezetes könyveket, abban a reményben, hogy másoknak pont arra van szüksége. Minél több könyvet rukkolsz és minél több könyvet happolnak el tőled, annál több pontot és plecsnit gyűjthetsz. Ez neked jó lesz, mert ez alapján a happolás egyre könnyebbé válik majd számodra.





A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) 1998-ban jött létre azzal a céllal, hogy jelentős szerepet vállaljon a magyar irodalmi közéletben, a fiatal magyar írók képviseletében. A határokon átívelő művészeti, szakmai szervezet mára reprezentatív irodalmi társulássá, minden tehetséges fiatal alkotó számára nyitott, progresszív alkotóközösséggé vált. A FISZ feladatai közé tartozik a pályakezdő alkotók tehetséggondozása és műveik megjelentetése, a szakmai érdekképviselet és párbeszéd kezdeményezése, valamint az 
olvasás és az igényes irodalom népszerűsítése.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése